1 Oct

SIAL Párizs - 2018 Október 21-25

 

2018-ban 25 hazai élelmiszergyártó cég mutatkozik be a párizsi SIAL-on, egy nemzeti közösségi standon. A magyar részvétel célja elsősorban a nemzetközi szakközönség előtti bemutatkozás és vevőkapcsolatok ápolása.

Magyar kiállítói katalógus

A SIAL Párizs a világ egyik legnagyobb és legrangosabb nemzetközi élelmiszeripari kiállítása, amelyet kétévente rendeznek, kizárólag a szakma képviselőinek, már több mint 50 éve.

A legutóbbi rendezvényen, 2016-ban 7020 kiállító mutatkozott be, 21 szakosított szektorban, amelynek 85 % külföldi kiállító volt a világ 109 országából. A látogatók 70%-a külföldről érkezett. A SIAL 2016 rendezvényen mintegy 250 konferenciát és egyéb szakmai programokat tartottak. A kiállítás fő gondolata az innováció, mint az élelmiszeripar előre mozdítójának bemutatása volt.

Az innováció 2018 ban is a fókuszban marad, az élelmiszer innovációs versenynek, a World Tour és a La Cuisine szektoroknak köszönhetően.

A SIAL 2016-on végzett felmérések szerint a kiállítók 78%-a kiemelte a párizsi élelmiszeripari kiállítás külkereskedelmi kapcsolatteremtésben betöltött szerepét. A SIAL elsősorban a világ exportpiacára jelent kijutást és csak másodsorban a francia piacról szól. Ezt mutatja, hogy a kiállítók 80 %-a exportja fellendítése céljából érkezett. 

https://www.sialparis.fr/