Búcsú Sujánszky Jenőtől

2022. 02. 19.-én, életének 93-ik évében, méltósággal viselt betegségének következményeként  elhunyt Sujánszky Jenő, 56-os hős, a párizsi magyar közösség egyik meghatározó alakja, a Diadalív alatti „lánglobbantás” valamint a Père-Lachaise temetőben található Nagy Imre emlékmű szellemi atyja.

Életet fiatalkorától a bátorság jellemezte: már 15 évesen részt vett a budapesti katlancsatában. Később, egyetemista korában ellenállási csoport jött létre vezetésével, azonban a szervezetet elárulták, annak tagjait 1955-ben letartóztatták. Egy évvel később kitört a forradalom, és Sujánszkyt több rabtársával együtt kiszabadították fogságukból a felkelők. Ezt követően a Corvin-közben folytatta a harcot a szovjet elnyomás ellen.

A forradalom leverése után elhagyta az országot, s Párizsban talált új otthonra, ahol életét az 56-os forradalom szellemének megőrzésének szentelte, a helyi magyar közösség egyik vezető alakjaként. Alapító tagja volt a Franciaországi Magyar Szabadságharcosok Szövetségének, amely ma is működik 1956-os Magyar Forradalom Francia-Magyar Emlékbizottsága néven. Élete során a párizsi magyar nagykövetség munkáját folyamatosan segítette, amiért ezúton is kifejezzük hálánkat és köszönetünket. Érdemeit többször ismerték el állami kitüntetésekkel.

Halálával egy újabb 56-os legenda távozik, de a magyar szabadságnak szentelt életével felejthetetlen örökséget hagy maga után.