A Magyar Diplomáciai Akadémia pályázatot hirdet a diplomáciai pálya iránt érdeklődők számára Diplomataképző Programjára, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai együttműködésének keretében valósít meg.
A Programba jelentkező és felvételt nyerő hallgatók az első félévében (szeptember–január) elméleti és gyakorlati kurzusokból álló képzést végeznek el, míg a második félév során (február–június) a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, illetve magyar külképviseleteken teljesítenek szakmai gyakorlatot. A KKM a Programot sikeresen elvégző résztvevők számára – a rendelkezésre álló státuszok fényében – álláslehetőséget kínál a minisztérium állományában.
A Diplomataképző Program időtartama: 2023. szeptember 1. – 2024. augusztus 31.
A résztvevők havi nettó 275.000 forint ösztöndíjban részesülnek.
A felvételi eljárás többfordulós, amelynek része egy kétnyelvű (angol és magyar) írásbeli vizsga, kompetenciavizsgálat és egy szóbeli elbeszélgetés.
Pályázati feltételek:
- magyar állampolgárság;
- cselekvőképesség;
- büntetlen előélet;
- felsőfokú angolnyelv-tudás és további legalább egy idegen nyelv középfokú ismerete;
- felsőfokú végzettség (melyet legkésőbb a program kezdéséig kell megszerezni);
- hozzájárulás nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatásához.
A pályázat benyújtásának módja: pályázni csak elektronikus formában, a Magyar Diplomáciai Akadémia honlapján www.magyardiplomaciaiakademia.hu, az alábbi dokumentumok feltöltésével lehet:
- két oldalt nem meghaladó önéletrajz;
- 4000 karaktert nem meghaladó, angol nyelvű motivációs levél;
- nyelvtudást igazoló okiratok (amennyiben rendelkezésre áll).
A pályázat benyújtásának határideje: 2023. május 14. (vasárnap)
Kapcsolat és további információ: