7 éve
2018. május 30-án Bulgária párizsi nagykövetségén rendezték meg az Agrárattasék Baráti Köre által szervezett nemzeti étel-és italkülönlegességeket kóstoltató diplomáciai-gasztronómiai rendezvényt a francia Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium védnöksége alatt. A rendezvény 2007-es bevezetése óta egyre népszerűbb. Ebben az évben is mintegy 350 látogató (a francia közigazgatás képviselői, szakmaközi szervezetek, agrár-élelmiszeripari cégek képviselői, politikusok, a legfontosabb diplomáciai partnerek és újságírók) vett részt a rendezvényen. Az eseményen résztvevő országok szívesen népszerűsítik gasztronómiájukat egy kötetlen és barátságos környezetben.
7 éve
Április 20-án, két nappal a Föld nemzetközi napját követően, a Párizsi Magyar Nagykövetségen « PRESERVING WATER, A MAJOR GLOBAL NATURAL RESOURCE » címmel rendeztek vízkonferenciát. A konferencián a francia vízügyi ágazat szereplői, és a visegrádi országok képviselői, vízipari cégek vezetői, start-up-ok, valamint intézményi szereplők és kutatók vettek részt.
7 éve
Az éves tiszteletbeli konzuli konferencia megrendezésére március 8-án került sor a párizsi magyar nagykövetségen.
7 éve
A nagykövet részvétele egy élelmiszerlánc általános helyzetének javítását megvitató nemzetközi szemináriumon - 2018. február 23, francia Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, 78 Rue de Varenne, Hôtel de Villeroy
7 éve
Emmanuel MACRON köztársasági elnök felsőoktatási, kutatási és innovációs tanácsadójával, Thierry COULHON-al, és európai ügyekért felelős helyettes tanácsadójával, Alexandre ADAM-al V4+AT+SI misszióvezetői körben ebédre került sor Nagykövetségünkön január 17-én.
8 éve
PÁLFFY ILONA A NEMZETI VÁLASZTÁSI IRODA ELNÖKÉNEK NYILATKOZATA
8 éve
2017 június 20-án, immár 11. alkalommal került megrendezésre Párizsban az Agrárattasék baráti körének szervezésében a „Planète du Goût” (Ízek bolygója) elnevezésű nemzetközi gasztronómiai és országimázs építő est, melynek idén a Finn Nagykövetség biztosította a helyszínét. A 2007 óta hagyományosan megrendezett, egyre nagyobb érdeklődésre számot tartó szakmai találkozó fővédnöke és támogatója a francia Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium. Ebben az évben is körülbelül 300 látogató vett részt az eseményen (a francia agrár-közigazgatás magas szintű képviselői, a különböző szakmaközi szervezetek, az élelmiszeripar széles körű szereplői, politikai személyiségek, diplomaták, valamint újságírók).
A saját standokon bemutatkozó országok minden évben örömmel fogadják a lehetőséget, hogy bemutathassák saját nemzetük ízeit és specialitásait, ezáltal támogatva ezt a barátságos és kozmopolita légkörben szervezett találkozót.
8 éve
Az OTTHONI TV egy online televíziós szolgáltatás, amely segítségével magyarországi televíziós csatornák adásait folyamatosan közvetítve (streaming) nézhetjük az internethez csatlakoztatott eszközeinken, bárhol a világon.
További információ: http://otthonitv.hu/
8 éve
Károlyi György nagykövet 2017. május 22-én Áder János köztársasági elnök úr megbízásából átadta Antoinette Daridannak, a Párizsi Magyar Intézet Baráti Társasága főtitkárának a Magyar Arany Érdemkereszt, Vető Miklós filozófiatörténésznek pedig a Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést.
8 éve
Széchenyi Ödön 1867. május 18-án Pest-Budáról indulva érkezett meg saját maga által tervezett gőzösével, a Hableánnyal Párizsba. A Dunán, a Majnán, Rajnán, illetve a Lajos-csatornán 43 napig tartó utazás óriási érdeklődést váltott ki a francia főváros közönségében, s a gőzöst maga III. Napóleon is meglátogatta.