20 Apr

Tematikus vízkonferencia a Visegrádi Csoport magyar elnökségének keretében - 2018. április 20. péntek.

 

Április 20-án, két nappal a Föld nemzetközi napját követően, a Párizsi Magyar Nagykövetségen « PRESERVING WATER, A MAJOR GLOBAL NATURAL RESOURCE » címmel rendeztek vízkonferenciát. A konferencián a francia vízügyi ágazat szereplői, és a visegrádi országok képviselői, vízipari cégek vezetői, start-up-ok, valamint intézményi szereplők és kutatók vettek részt.

A magas szintű előadók közt prezentációt tartott többek között Szöllősi-Nagy András professzor, a World Water Council tanácsának kormányzója, korábban az UNESCO vízügyi tudományok osztályának igazgatója, és az UNESCO kormányközi Nemzetközi Hidrológiai Programjának vezetője, Józsa János, a BME rektora, Norbert Kurilla, a Szlovák Köztársaság környezetvédelmi minisztériumának államtitkára, illetve francia oldalról Pierre Vicotria, a VEOLIA vállalat fenntartható fejlődésért felelős igazgatója és egyben az egyik legjelentősebb francia vízügyi szervezet (CFE) ügyvezető igazgatója.

A konferencia elősegítette a nemzetközi és regionális (V4) szintű vízgazdálkodás alapvető irányainak beazonosítását, valamint a franciaországi és a közép-európai országok nemzeti vízügyi gyakorlatainak a megértését. A Rehydrant Project-et https://rehydrantproject.com/ képviselő startup cég pedig egy városi tűzcsapokra szerelhető mobil ivóvízcsatlakozót mutatott be. Az ivócsappá történő átalakítás a tűzcsapok egyszerű és olcsó átalakításával hajtható végre.

A konferenciát megnyitó és záró beszédükben Károlyi György nagykövet és Varga Zoltán elsőbeosztott emlékeztettek Áder János, köztársasági elnök régóta tartó és hosszútávú személyes elkötelezettségére a környezetvédelem iránt, valamint felhívták a figyelmet a már két alkalommal (2013 és 2016-ban) nagy sikerrel zárult budapesti víz világtalálkozókat követően a következő, 2019-ben megrendezésre kerülő „Budapest Water Summit” jelentőségére.

4ec2ad48a911469faf0f1db921ffc50594e9513a 4ec2ad48a911469faf0f1db921ffc50594e9513a 4ec2ad48a911469faf0f1db921ffc50594e9513a
4ec2ad48a911469faf0f1db921ffc50594e9513a 4ec2ad48a911469faf0f1db921ffc50594e9513a 4ec2ad48a911469faf0f1db921ffc50594e9513a
4ec2ad48a911469faf0f1db921ffc50594e9513a 4ec2ad48a911469faf0f1db921ffc50594e9513a 4ec2ad48a911469faf0f1db921ffc50594e9513a
4ec2ad48a911469faf0f1db921ffc50594e9513a 4ec2ad48a911469faf0f1db921ffc50594e9513a