Autóval érkező turisták figyelmébe!

2018. július 1-i hatállyal 80 km/órás sebességkorlátozás lép hatályba minden kétirányú, egy-egy forgalmi sávos országúton, ahol a két sáv között nincs központi (fizikai) sávelválasztó.

Szigorodik a közlekedési bírságolás!

A francia hatóságok részéről az utóbbi időszakban nagyszámban megküldött szabálysértési bírság befizetési felszólításával kapcsolatban az alábbi tájékoztatást tudjuk adni:

Ez év márciusában Franciaország Magyarország vonatkozásában is bevezette a közlekedési szabálysértésekre vonatkozó információcserét az érintett hatóságokkal. Ennek következményeként a Franciaországban elkövetett közlekedési szabálysértésekkel kapcsolatos eljárás Magyarországon folytatódik és a büntetés otthon is kikényszeríthetővé válik. Francia hatóságok a lépés szükségességét azzal igazolják, hogy az elmúlt években a francia utakon elkövetett közlekedési szabálysértések felét külföldiek követték el. A tavalyi évben magyar rendszámú gépkocsival francia földön közlekedők mintegy 40.000 szabálysértést, ezen belül leggyakrabban sebességkorlátozás túllépését követték el.

A francia hatóságoknak a szabálysértést követően 12 hónap áll rendelkezésre a szabálysértő kiértesítésére. A büntetés három évig végrehajtható.

Amennyiben a büntetett vitatja a kiszabott bírságot, a büntetés egy évig végrehajtható. Az elévülés azonban bármely jogi aktus esetén újra kezdődik, és az eljárás extra költségekkel jár.

A bírság azt kötelezi, akinek a nevére érkezett a fizetési felszólítás, hacsak a gépjárművet az adott pillanatban ténylegesen vezető személy azt át nem vállalja.

A gépjárművet ténylegesen vezető személynek nem kell büntetőpontra számítania.

Jogszerűnek tekinthető az, ha - pótkocsis gépjármű esetében - a bírság kiszabása kizárólag a pótkocsi rendszáma alapján történik. Erre akkor kerülhet sor, ha a radar a gépjármű mögül készíti a felvételt.

A büntetéshez csatolt mentesítési kérelmek online felületen (www.antai.fr) vagy postai úton is benyújthatók. A postai úton benyújtott kérelmek is utánkövethetőek az online felületen.

Érdemes az első bírságot időben befizetni, mert a mentesség megadása esetén azt a közlekedési hatóság visszafizeti. Ellenkező esetben a mentességi elbírálás, ill. annak kézbesítési időtartama is beleszámíthat a büntetési tétel automatikus növekedésébe.

Minden, a fizetési felszólítással kapcsolatos további információért javasoljuk, hogy forduljanak a francia szabálysértési hatóság ügyfélszolgálatához a +33.1.77.686.611 telefonszámon.

Az alábbi honlapon a mentesítési kérelmek megfogalmazásához találnak mintákat: http://tempsreel.nouvelobs.com/abc-lettres/demande-exoneration-pv-voiture/contravention-automobile/contraventions-amendes-pv.html

Tekintettel arra, hogy a Franciaországban elkövetett közlekedési szabálysértésekkel kapcsolatos eljárás Magyarországon történő folytatását és a bírság kikényszerítését lehetővé tevő törvényi feltételek nagyon rövid ideje vannak életben, a párizsi magyar külképviseletnek az eljárással kapcsolatban nincsenek még tapasztalatai, és a Konzulátusnak nincs lehetősége részt venni az eljárásban.

 

Új közlekedési szabályok Franciaországban!

Kötelező környezetvédelmi matrica

  1. február elejétől a külföldi gépkocsikra is vonatkozik a környezetvédelmi állapotot tükröző hatósági matrica megvásárlásának és feltüntetésének kötelezettsége, amennyiben a gépkocsival Párizson, illetve az A86 külső körgyűrűn belül utaznak. Ez egy elvi jellegű kötelezettség, amelyet a területi hatóságok iránymutatása alapján kérnek számon a környezeti ártalmaknak fokozottan kitett zónákban.

A matricát a https://www.certificat-air.gouv.fr honlapon lehetséges megvásárolni.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy környezetvédelmi szabálysértés esetén a helyben fizetendő pénzbírság 68-375 Euro közötti összeg is lehet a gépkocsi kategóriájától függően!

Kamionok parkolásának szigorítása

Azokban a megyékben, ahol migránsok illegális mozgására lehet számítani, szigorítják a kamionok parkolását. Tilos nem arra kijelölt parkolóhelyen parkolni. Különösen érvényes ez a szabályozás a Nagy-Britanniába irányába haladó autópályákon és települések mentén.

Fokozottan figyeljenek arra, hogy a sofőröknél legyen arra is elegendő készpénz, hogy a parkolódíjakat fizetni tudják.

Felhívjuk továbbá a figyelmet arra, hogy az intézkedés kifejezetten a kamionosok védelmét szolgálja, melynek elsődleges célja annak elkerülése, hogy migránsok - a csatorna túlpartjára való átjutás reményében - felkapaszkodjanak a gépkocsikra. (Abban az esetben, ha a kamionban migráns(oka)t találnak a határőrizeti szervek, őrizetbe vétellel, azonnali kihallgatással és adott esetben börtönbüntetéssel is számolni kell.)